„Megállni" itt azt jelenti, hogy „megtartani a talajt a lábunk alatt".
Tehát korszerűbben kifejezve, ez nem előrenyomulásra, nem idegen terület megtámadására felszólító parancs, annak elfoglalása és leigázása céljából. Isten nem ezt mondta nekünk.
A „megállni" azt foglalja magában, hogy az ellenség által követelt terület Istené, és ezért a miénk is.
Az Úr Jézus intézett támadást a Sátán ellen, és halálával valamint feltámadásával hatalmas győzelmet aratott fölötte.
Mi csak arra hívattunk el, hogy ezt a már megszerzett győzelmet fenntartsuk és megerősítsük.
Ezért az itt leírt fegyverzet túlnyomórészt védekező jellegű. Mert a terület Istené.
Mi nem azért küzdünk, hogy akár csak egy talpalatnyi helyet szerezzünk még hozzá.
Ellenben a meglévőt minden bitorlótól meg kell védenünk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése